A Manchester United legendája megalázta Szoboszlai csapattársát (VIDEÓ)
A mérkőzésen Trent Alexander-Arnold, akit a Real Madriddal hoztak hírbe, több védelmi hibát is elkövetett.
Három héttel ezelőtt még a Bundesliga1 harmadik legkisebb stadionjában játszotta az Augsburg elleni hazai mérkőzését az SC Freiburg, melyben a magyar válogatott focista Sallai Roland is szerepel. Majd Európa egyik legszebb térségében, a Magyarországon Klinika címen futó filmsorozatból ismert Fekete-erdőben található városban az elmúlt napokban átadták a világ legújabb focistadionját. Ide 34.700 néző fér be, és ezzel a kisváros gárdája a kilencedik helyre lépett fel az említett listán. Ráadásul az első bajnoki találkozó örökre emlékezetes jeleneteket hozott, és ezekben négy honfitársunk is főszerepet vállalt.
Mielőtt rátérnénk a történelmi találkozóra, tekintsünk rá a Bundesliga1 jelenlegi stadionjaira, mert azok befogadóképessége sok mindent elárul a Németországban élők focihoz való viszonyáról:
Signal-Iduna-Park (Dortmund): 81.365
Allianz-Arena (München): 75.024
Olympiastadion (Hertha): 74.475
Mercedes-Benz-Arena (Stuttgart): 60.441
Borussia-Park (Mönchengladbach): 54.041
Deutsche Bank Park (Frankfurt): 51.500
Rhein-Energie-Stadion (Köln): 50.000
Red-Bull-Arena (Lipcse): 47.089
Europa Park Stadion (Freiburg-új) : 34.700
Mewa-Arena (Mainz): 33.305
WWK-Arena (Augsburg): 30.660
BayArena (Leverkusen): 30.210
PreZero-Arena ( Hoffenheim-Sinsheim): 30.150
Volkswagen-Arena (Wolfsburg): 30.000
Vonovia-Ruhrstadion (Bochum): 27.599
Schüco-Arena (Bielefeld): 26.515
Dreisamstadion (Freiburg-régi): 24.000
Stadion An der Alten Försterei (Union Berlin): 22.012
Sportpark Ronhof I Thomas Sommer (Fürth): 18.500
Pl. kétszer annyi biciklinek alakítottak ki tárolási lehetőséget, mint autónak. Persze aki járt már ebben a városban, és ezen a mesés környéken, az érti, hogy az emberek szívesebben pattannak a környezetkímélő, sportteljesítményt is igénylő eszközre, minthogy besüppedjenek egy benzinfaló négykerekűbe. Mivel a járványügyi korlátozások jelenleg nem engedik meg, hogy teltház legyen, így egyik parkoló sem telt meg, de természetesen ünnepi hangulatban kezdődött a meccs.
Már emiatt is osztozhattunk a helyiek örömében mi, innen távolról. Mert nem megszokott dolog, hogy ennyi honfitársunk legyen a világ egyik legerősebb bajnokságában egy mérkőzésen. A második félidőben pedig még ennél is jobb lett a helyzet ezen a téren, de előtte rögzítsük, hogy az első kapuralövést már az első percben láthatták a történelmi találkozóra összegyűltek. Ám csak annyiban örülhettek a hazai drukkerek a lipcsei svéd focista Forsberg próbálkozásának, hogy Flekken látványosan és magabiztosan fogta azt. Az első helyzetet a 12. percben tudta kialakítani új otthonában a fekete-erdei gárda, de a dél-koreai Woo-Yeong Yeong 7 méterről mellélőtt.
A 16-os előtt sarokkal gyönyörűen tette a labdát Nkunku elé, akit a büntetőterületen belül szabálytalanul küldtek földre. A 11-est pedig a lipcsei focista küldte a kapuba, felavatva ezzel az új stadiont. Ahogy a régi stadion utolsó gólja is büntetőből született, így az itteni első is. Ám lényeges különbség, hogy az előbbit hazai játékos, Grifo szerezte, ezt meg vendég. Ráadásul ez duplán történelmi találat, ugyanis
Szoboszlai látványos szerepet játszott ennek az előkészítésében, és annyira megjött a kedve a sarkazásokhoz, hogy 42. percben megint így tette a labdát Nkunku elé, aki ezúttal a kapu tetejére rúgta azt. Könnyedén, lazán játszott a magyar támadó, míg a védelmet a szokott magabiztos módon irányította Orban. Gulácsi viszont 45 percig unatkozott, ám ekkor látványos jelenet szereplője lett. Höler a jobboldali alumíniumra rúgta a labdát, mely onnan a magyar kapus lábára került, és onnan az alapvonalon túlra.
Jó kapusnak szerencséje is van!
Sallai Roland a szünet után érkezett, és a kezdőrúgás előtt mosolyogva beszélgetett Szoboszlaival. Néhány napja még együtt játszottak a Wembleyben
, amikor a magyar válogatott 1-1-es eredményt ért el az Eb-ezüstérmes Anglia ellen. A gólunkat eredményező 11-es elvégzésére is ők ketten lettek volna igazán esélyesek, végül Sallai rúgta. Most is nagyon aktívan szállt be a meccsbe, már egy perc után próbálta bosszantani Gulácsit.
Sallai a védekező Gulde helyére érkezett, és ettől megváltozott a hazai csapat játéka, és ez köszönhető a magyar játékosnak is. A 64. percben sikerült is egyenlíteni a fekete-erdei gárdának. Grifo beadása után Jeong fejjel vette be a Gulácsi kapuját.
Így a magyar fiú lett az első vendégkapus, aki gólt kapott ebben a gyönyörű, új futball-templomban
, bár erről a tettről szívesen lemondott volna.
A nagyon aktív Szoboszlai a 78-ik percig játszott, így 33 percen keresztül négy magyar focista ügyködött a német bajnokin. Ez -- mondjuk így -- csúcsbeállítás, ugyanis
ennél több honfitársunk soha nem volt egyszerre pályán az 1963-ban alapított Bundesliga történetében.
Ennyi is korábban csak háromszor. Utoljára 2002. október 19-én, amikor a Cottbusban Lőw Zsolt és Vasile Miriuta, a Herthaban pedig Dárdai Pál és Király Gábor szerepelt.
Sajnos egy perccel Szoboszlai után Sallainak is le kellett jönnie a pályáról, szomorú dolog miatt. Egészen elképesztő jelenet elszenvedője volt a freiburgi magyar fiú. Öt perccel korábban előretolt lábbal nyúlt a labdáért, és Orban elsodorta őt. A védő ártatlan volt a szituációban, de így is tény, hogy
egy magyar válogatott focista okozott sérülést egy másik magyarnak egy német bajnokin!
Reméljük Sallai sérülése nem lesz súlyos. Társai majdnem megnyerték a meccset nélküle is. Ám a lipcsei magyar kapusnak köszönhetően 1-1 lett a végeredmény.
Gulácsi ugyanis a 85. percben Höler közeli fejesénél védett óriási bravúrral, majd a 90-ikben Höfler lövését tolta elképesztő reflex-szel a jobb oldali alumíniumra. Két olyan védés volt, melyet rajta kívül kevesen tudnak a világon!
Így a stadionavatón a két csapat egy-egy szerzett góllal, egy-egy pontot szerzett, és a Freiburg továbbra is a Bundesliga1 egyetlen veretlen csapata, míg a Leipzig továbbra sem találja korábbi önmagát.
A nyitóképen: Az új Europa Park Stadion, a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő SC Freiburg otthona az RB Leipzig elleni bajnoki mérkőzés napján, 2021. október 16-án.
MTI/EPA/Ronald Wittek